Leírás
„El Plan”. Szerintünk nincs olyan Forma-1 rajongó, aki ne hallotta volna ezt a kifejezést. Először Fernando Alonso poénkodott vele egy interjú során, de hamar önálló életre kelt ez a szófordulat, olyannyira hogy mára már egy igazi aranyköpésé nőtte ki magát. Az Alpine is kivette a maga részét a humorizálásból, hiszen Abu Dhabiban egy El Plan feliratot tettek fel az autó hátsó szárnyára.
De mit is jelent az „El Plan”? Röviden azt, hogy a franciák szeretnének kiszakadni a középmezőnyből és újra győzelmekért harcolni. Erre pedig kapóra jön a 2022-es szabályváltozás, ami alaposan megkavarhatja az erősorrendet (de, mint tudjuk nem így történt…). Szóval a terv az, hogy visszatérjenek a csúcsra, ahol eléggé rég voltak már.
A 2021-es év végén rendezett arab futamokon meglepően jól muzsikált az Alpine A521-es. Alonso Katarban egy harmadik helyet szerzet, míg Ocon éppen csak lemaradt a dobogóról Szaúd-Arábiában. Az Alpine-nál valószínűleg reménykedtek abban, hogy az évadzárón is összejöhet egy bravúr, ám ezúttal nem jött össze a meglepetés. Alonso csak a 8. helyen ért célba a bajnoki csatától hangos évadzárón. A kétszeres spanyol bajnok végül a 10. helyen végzett az évvégi pontversenyben.
Ha te is szeretnél egy El Plan-es autót, akkor itt a remek lehetőség! Alonso 1:43-as méretarányú modellautója a Spark kiadásában, itt a Pit Lane Modelshop-ban.
Paraméterek
Pilóta | Fernando Alonso |
Csapat | Alpine |
Autó típusa | A521 |
Év | 2021 |
Futam | Abu Dhabi |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |