Leírás
Az 1986 óta íródó magyar nagydíj történelme jó néhány emlékezetes versenyt adott nekünk. Olykor hatalmas drámákkal és meglepetés győztesekkel. Viszont 2021-ben nem sokan fogadtak volna arra nagy pénzben, hogy pont itt fogja első versenyét megnyerni Esteban Ocon. Egyszeri csoda vagy valaminek a kezdete? Erre majd csak az idő ad választ. Inkább emlékezzünk vissza arra, hogy mi is vezetett Ocon bravúros győzelméhez.
A száraz időjárási körülmények között megrendezett időmérőn semmi meglepő dolog nem történt. A két Mercedes kibérelte az elsősort, mögülük a két Red Bull rajtolhatott, míg főhősünk az Alpine mércével mérve a remeknek számító 8. helyet szerezte meg.
A verseny előtt esett az eső, emiatt a futam rajtja nedves körülmények között zajlott, ami nem kis bonyodalmat okozott. Bottas és Stroll bowling golyóként letarolta a fél mezőnyt, nyomukban pedig sok sérült autó és kieső maradt. Nem meglepő módon belengették a piros zászlót. A felfordulás nagy nyertese Esteban Ocon volt, aki így feljött a második helyre és onnan várhatta az új rajtot.
A második rajtnál aztán olyan történt, amit nem gyakran lát az ember. Lewis Hamilton – aki amúgy a verseny toronymagas esélyesévé lépett elő riválisai balesetei után – egyedüliként állt fel a rajtrácsra, míg a többiek a boxba hajtottak száraz gumikért. Mivel Hamiltonnak is ki kellett állnia új abroncsokért, így Esteban Ocon egy csapásra az élen találta magát.
Ám ez még nem jelentette azt, hogy ezután a francia pilótának sétagalopp lett volna behúznia a győzelmet. Sebastian Vettel az Aston Martin-al egész verseny alatt Ocon nyakában lihegett és a legkisebb esély láttán is támadásba lendült. A francia szerencséjére a Hungaroringen nem egyszerű előzni, így visszatudta verni a négyszeres világbajnok támadásait. Talán ennél is nagyobb fenyegetés jelentett Lewis Hamilton, aki hatalmas lendülettel érkezett meg az élmezőnyre. A regnáló világbajnok felzárkózását csak Fernando Alonso tudta érdemileg feltartóztatni, ami végül pont elég volt ahhoz, hogy Ocon megússza, hogy a brit bajnok a verseny végén támadni tudja.
Esteban Ocon az Alpine A521-essel végül egy bravúros győzelmet ünnepelhetett a Hungaroringen. Ennek a nem mindennapi diadalnak állít emléket a Solido, ezzel az 1:18-as méretarányú modellautóval.