Leírás
Kevin Magnussen pályafutása ígéretesen indult a Forma-1-ben. A McLaren csapata színeiben 2014-ben élete első versenyén rögtön dobogóra állhatott és ekkor úgy tűnt a Forma-1 új felszálló csillagát láthatják a rajongók. Ám a dán a szezon hátralévő részében már nem nyújtott semmi kiemelkedőt még csapattársához képest sem, így a McLaren a szezon végén visszafokozta tartalékpilótának és majd csak egy év kihagyás után 2016 talált újra versenyzői ülést a Renault-nál. A franciáknál csak egy évet töltött, amikor is átszerződött az amerikai Haas csapatához.
A dán és az amerikai istálló együttműködése eleinte jól indult. 2018-ban Kevin hathatós segítségével meglett a konstruktőri ötödik hely, viszont ami ezután következett azt nyugodtan nevezhetjük lejtmenetnek. 2019-ben hullámvölgybe került a csapat, ami 2020-ban csak fokozódott. A Haas pilótái rendre a mezőny végén kullogtak és csak a náluk is rosszabb Williams-eket tudták legyűrni. A közben pénzügyi gondokkal küzdő Haas úgy döntött, hogy 2021-re helyet csinálnak a jelentős összegeket csapathoz hozó Mazepin-nek és a Ferrari akadémia üdvöskéjének Mick Schumacher-nek. Tehát Kevin Magnussen-nek nem volt maradása a csapatnál és mivel közben elfogytak a szabad ülések a Forma-1-ben így átmenetileg (?) kiszorult a Forma-1-ből.
A dán utolsó Forma-1-es versenyét Abu-Dhabiban teljesítette, ahol az egész szezont jól összefoglalva a mezőny hátsórészében autózva a 17. helyen ért célba. Ellenben a búcsúzás így is meghatóra sikeredett, amikor is Magnussen és a csapat a leintés után a rádión keresztül kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak és a dán a levezető körben még egyszer utoljára megfüstöltette a gumikat a Haas VF-20-ason. Ezzel egy karrier szakasz véget ért, de valami új elkezdődött, hiszen a dán a prototípus autókra nyergelt át. K-MAG-et a WeatherTech SportsCar Championship-ben láthatjuk majd versenyezni 2021-ben. Magnussen 1:18-as méretarányú Minichamps autóját megvásárolhatjátok itt a Pit Lane Modelshopban.