Leírás
A nyolcvanas évek vége és a kilencvenes évek eleje nem épp úgy alakult a Ligier csapata számára, mint ahogy azt szerették volna. Az egykor szebb napokat is megélt istállónál már az is bravúr számba ment ezekben az években, ha egyszer-kétszer pontszerző helyen értek célba. Aztán 1992-től egy fokozatos javulás kezdődött, aminek hatására újra stabil középcsapatként lehetett számolni a Ligier-el.
A JS45 kódszámú autó erősen hajazott a Benetton B195-ösre, ami nem a véletlen műve. Flavio Briattore a Benetton csapatfőnöke részvényeket vásárolt a Ligier csapatából csak azért, hogy áttudja passzolni a csapat Renault motorjait a Benetton számára. Ám a franciák sem csak elszenvedői voltak ennek az üzletnek. A Minardi rovására ők kapták meg a Mugen Honda motorokat és szinte egy az egyben megkapták a Benetton B195 által is használt oldaldobozokat, orrkúpot, első-hátsó felfüggesztést és a hátsó szárny legtöbb elemét. Így nem is csoda, hogy az Olivier Panis, Martin Brundle és Aguri Suzuki hármas, rendszeresen a pontszerzésért csatázhatott az 1995-ös szezonban.
Az 1995-ös idény hatodik versenye a kanadai nagydíj volt. Ez a verseny arról maradt emlékezetes, hogy Jean Alesi itt aratta élete első és egyben utolsó futamgyőzelmét, de voltak itt még más bravúros teljesítmények is. 1995-ben még egy igencsak érdekes időmérő rendszert használtak. Pénteken és szombaton is tartottak időmérőedzéseket és a két edzésnap legjobb körideje számított a mérvadónak és aszerint osztották ki a rajthelyeket. Panis-nak pénteken sikerült gyorsabb kört futnia, de az 1:29.809-es ideje is csak a 11. helyre volt elegendő. Azonban a versenyen sikerült előrébb verekednie magát, mondjuk ehhez némi szerencsére is szüksége volt. A két Williams és a két McLaren is kiesett, akárcsak Johnny Herbert a Benetton-al és Gerhard Berger a Ferrari-val. A címvédő Michael Schumacher-t pedig váltó gondok miatt töltött rengeteg időt a boxban, így Panis felosont egészen a negyedik helyig.
Sok kieső ide vagy oda, ahogy mondani szokás a gólt nem kell megmagyarázni és Olivier Panis ezzel az eredménnyel beállította szezonbéli legjobbját, bár ezt később sikerült megismételni, sőt túl is szárnyalnia is. A Spark pedig ezúttal a Ligier egyik utolsó nagy dobását örökítette meg 1:43-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | Olivier Panis |
Csapat | Ligier |
Autó típusa | JS41 |
Év | 1995 |
Futam | Kanada |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |