Leírás
Lewis Hamilton páratlan Forma-1-es pályafutást tudhat maga mögött. A brit versenyző 2007 óta megszakítás nélkül tagja a száguldó cirkusz mezőnyének, és ezalatt az idő alatt hét világbajnoki címet szerzett. A futamok számát illetően már csak idő kérdése volt, hogy mikor éri el a 300-as mérföldkövet, ami végül a 2022-es francia nagydíjon lett meg.
Hamilton már kétszer is megnyerte a francia nagydíjat, de ezúttal csekély esélye volt arra, hogy ezt a jubileumi futamot győzelemmel ünnepelhesse. Ennek leginkább a Mercedes W13-as volt az oka, ami elődjeivel ellentétben közel sem bizonyult olyan versenyképesnek. Viszont a brit versenyző így is kihozta a maximumot a futamból. A negyedik helyről rajtolva a második helyen ért célba, amivel felülmúlta saját 2022-es legjobb eredményét, hiszen addig csak négy harmadik helyet sikerült elérnie.
Bár Lewis Hamilton nem győzelemmel ünnepelte meg 300. nagydíját, de egy dobogós helyezéssel így is méltóképpen megörvendeztette rajongóit. A hétszeres világbajnok brit pilóta autóját a Spark gyártotta le a gyűjtők számára 1:18-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | Lewis Hamilton |
Csapat | Mercedes |
Autó típusa | W13 |
Év | 2022 |
Futam | Franciaország |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:18 |
Modell anyaga | Műgyanta |