Leírás
A 2023-as év sem úgy indult a Mercedes számára, mint ahogy azt szerették volna. A nagy visszavágás helyett a szezon elején az ezüst nyilaknak inkább hátrafele kellett figyelniük, mert a semmiből megérkezett az Aston Martin és bejelentkezett második helyért.
Az első reménysugár az ausztrál nagydíjon csillant meg a Mercedes számára, hogy talán mégsem lesz olyan katasztrofális a szezonjuk. Lewis Hamilton a második helyen ért célba, mindösszesen 0.179 hátránnyal a versenyt megnyerő Max Verstappen mögött, amivel minden idők egyik legszorosabb befutóját produkálták. Viszont nem eszik olyan forrón a kását! Bár az átlagosnál tényleg jobb versenyhétvégéje volt a Mercedes-nek – 2. és 3. hely az időmérőn – a dolgot árnyalja, hogy az utolsó kört a Safety Car mögött futották meg. A németeknél viszont ez az eredmény bizakodásra adhatott okot, hogy a W14-es mégiscsak versenyképes lesz. Bár a Red Bull mögött nem sok sót tudtak megenni a Mercedes versenyzői, de Hamilton kiegyensúlyozott eredményeinek köszönhetően stabilan tartja magát a pontverseny harmadik helyén.
Lewis Hamilton 2023-as autóját a Spark gyártotta le 1:43-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | Lewis Hamilton |
Csapat | Mercedes |
Autó típusa | W14 |
Év | 2023 |
Futam | Ausztrália |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |