Leírás
George Russell mikor átszerződött a Mercedes-hez, abban reménykedett, hogy a futamgyőzelmekért fog majd küzdeni. A szabályváltozások miatt viszont a Mercedes teljesítménye visszaesett, így a fiatal brit első futamgyőzelmére még várni kellett. Viszont Russell-nek így is voltak remek versenyei, mint például a spanyol nagydíj, ahol a W13-as kicsit jobban muzsikált a szokásosnál.
A szombati időmérőn a remek negyedik helyet sikerült elcsípnie Russell-nek és úgy látszott a brit ihletett formában versenyez ezen a hétvégén. A rajt után megelőzte Pérez-t, majd Verstappen hibája után már a második helyen találta magát. Charles Leclerc kiesése után egy rövid ideig még vezette is a futamot, de csak idő kérdése volt, hogy a Red Bull-ok mikor vadásszák le őt. Viszont Russell nem adta olcsón a bőrét. Verstappen-el kőkeményet csatázott, a holland végül csak a boxutcában tudta megelőzni a 63-as Mercedes-t. Aztán Pérez is áthámozta magát rajta így újabb pozíciót vesztett, de Russell így is boldog lehetett, mert egy remek futamot teljesítve a harmadik helyre hozta be a Mercedest.
George Russell spanyol nagydíjon futott autójának 1:18-as méretarányú mását a Minichamps adta ki.
Paraméterek
Pilóta | George Russell |
Csapat | Mercedes |
Autó típusa | W13 |
Év | 2022 |
Futam | Spanyolország |
Gyártó | Minichamps |
Méretarány | 1:18 |
Modell anyaga | Fém |
Limitáltság | 630 db |