Leírás
A Peugeot 1988-ban nagy reményekkel indította el sportautó-világbajnokság projektjét. Egy olyan prototípus autót akartak építeni, ami megfelel az 1991-ben érvénybe lépő World Sportscar Championship szabályainak és nem kisebb céljuk az volt, hogy győzzenek a világ leghíresebb autóversenyén Le Mans-ban – legyőzve a rivális autómárkákat.
Két évre rá pályára is gördült a 905-ös névre hallgató Peugeot modell Magny-Cours-ban. A konstrukció egy technikailag fejlett, Dassault által tervezett szénszálas vázat és egy könnyűfém SA35-A1 3499 cm3-es szívó V10-es motort használt, amely hasonló volt az akkori Forma-1-es motorokhoz. 1990-ben még csak belekóstoltak a versenyzésbe, de az igazi erőpróba 1991-ben következett.
A franciák bár szereztek egy győzelmet Suzuká-ban, de Le Mans-ban alaposan felsültek. Mindkét autójuk feladta a versenyt a negyedik órában, így maradhatott a fogadkozás, hogy: „Majd jövőre!”. Igen ám, de 1992-re a Mercedes és a Jaguar is kivonult, így veszélybe került a világbajnokság. Nem beszélve a presztízs veszteségről, hiszen a Peugeot a Toyota-t leszámítva jóformán rivális nélkül maradt. A franciák viszont már túl sok pénzt és időt öltek bele a versenyprogramjukba ahhoz, hogy különösebb siker nélkül egy év után ők is kiszálljanak. Így kilobbizták, hogy 1992-ben is legyen világbajnokság, ahol nem meglepő módon taroltak.
Tehát egyáltalán nem csoda, hogy 1992-ben a Derek Warwick, Yannick Dalmas, Mark Blundell hármas nyert egy Peugeot 905-essel Le Mans-ban. Viszont mielőtt legyintenénk, hogy így könnyű győzni, ne feledjük, hogy a Le Mans történetében nem először fordult elő, hogy egy gyártó, különösebb kihívók nélküli mezőnyben tudott győzedelmeskedni. Amit viszont minden motorsport rajongó sajnál, azaz hogy ez a Peugeot sosem tudta igazán összemérni az erejét a nagynevű riválisokkal.
Az 1992-es Le Mans-i győztes versenyautó 1:43-as méretarányú mását a Spark adta ki.
Paraméterek
Pilóta | M. Blundell - Y. Dalmas - D. Warwick |
Autó típusa | Peugeot 905 |
Év | 1992 |
Futam | Le Mans 24h |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |