Leírás
1984-ben a világ leghíresebb 24 órás autóversenyét június 16. és június 17. között rendezték meg. Ez volt az 52. Le Mans-i viadal is egyben. A Le Mans-i 24 órás verseny a világ legösszetettebb megmérettetése a hosszútávú versenyek kategóriájában. A legjobbak legjobbjai gyűlnek itt össze évről-évre, hogy összemérjék erejüket és tudásukat egymással, a technika ördögével és a természet elemeivel.
A verseny toronymagas esélyesei a C csoportban ezúttal is a Porsche-k voltak. A kérdés mindössze az volt, hogy melyik csapat autói húzzák be a győzelmet? New-Man Joest Racing csapata két Porsche-val (A Schornstein Racing Team-el közösen indítottak egy harmadikat is) nevezett be a viadalra. A Porsche 956-os modell 1981 óta futószalagon szállította a Le Mans-i győzelmeket a német gyártónak, szóval nagyon nem nyúlhattak mellé ezzel a választással. A 7-es rajtszámú már a 956 B variánsa volt, míg a 8-as számú autó, amit a Stefan Johansson, Jean-Louis Schlesser, Maurizio de Narváez hármas vezetett a „régebbi” 956-os volt. A pilóták közül az első két úriembert talán senkinek sem kell bemutatnunk. Stefan Johansson ismert Forma-1-es pilóta volt, Schlesser pedig kétszeres Dakar győztes. Igaz, akkoriban még egyikőjük sem volt túlságosan ismert a motorsport körökben, nagyobb sikereiket csak később érték el. A kakukktojás a kolumbiai Maurizio de Narváez, aki 1981 és 1985 között indult a franciaországi viadalon, majd jóval később 2013-ban megválasztották a kolumbiai Touring & Automobile Club elnökévé.
Bár a 8-as számú Porsche is az esélyesek között volt a győzelemre, de végül nem alakult túl jól számukra a futam. Mindössze 170 kört sikerült teljesíteniük mielőtt kénytelen voltak feladni a versenyt, míg a csapat másik autója megnyerte a futamot. Mindezek ellenére elvitathatatlan, hogy ennek a kocsinak igazán gyönyörű festése van és ha már unjátok csak a győztes autókat gyűjteni, akkor itt a lehetőség, hogy egy igazi ínyencséget is beszerezzetek a gyűjteményetekbe. A Porsche 956-os Spark márkájú 1:43-as modellautója csak rátok vár.
Paraméterek
Pilóta | J. L. Schlesser - M. de Narváez - S. Johansson |
Csapat | New-Man Joest Racing |
Autó típusa | 956 |
Év | 1984 |
Futam | Le Mans 24h |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |