Leírás
Charles Leclerc-nek pár villanáson kívül nem sok sikerélményben volt része 2020-ban. Emiatt joggal reménykedett, vagyis inkább bízott benne, hogy a következő év ennél csak jobb lesz. A Ferrari pedig mindent megtett annak érdekében, hogy a tehetséges pilótája versenyképesebb autóval vághasson neki a 2021-es szezonnak.
Bár a 2021-es kocsi alapja az SF1000-es pocsékra sikerült, de az SF21-re keresztelt modellnél megpróbáltak mindent kijavítani, amit csak lehetett, és amit a szabályok megengedtek. A váltót, a hátsó felfüggesztést és a kocsi legfőbb gyengeségét a motort is átdolgozták. Na, de hogy bevállnak-e a változtatások, arra csak a szezonnyitó verseny adhatott választ.
Charles Leclerc számára a tavalyi 2020-as bahreini nagydíj nem sikerült túl jól. Az időmérőn a Q3-ba nem sikerült bejutnia, de a versenyen sikerült elcsípnie az egy pontot érő 10. helyet. Mivel az a nagydíj az évad végén volt, most pedig az szezonnyitóként szerepelt a versenynaptárban, így remek kihívásnak ígérkezett a Ferrari számára, hogy kiderüljön mennyire sikerült kiköszörülniük a csorbát. A szabadedzéseken Leclerc-ék tempója bizakodásra adott okot, de az első igazán nagy erőpróba az időmérő edzés volt. Itt a monacoi pilóta a bravúros 4. helyet szerezte meg, ami persze 2020-ból kiindulva még nem jelentett semmit, hiszen abban az évben is számtalanszor előfordult, hogy egy erős időmérős helyezést a Ferrari pilótái nem tudták jó eredményre beváltani.
Bár a verseny elején úgy tűnt, hogy Leclerc tartani tudja az első hármas tempóját – sőt, Bottas-t még meg is előzte – de hamar kiderült, hogy hosszútávon még nem elég erős a Ferrari. Előbb a finn vette vissza a pozícióját, majd hiába védekezett hősiesen, Norris is megelőzte a monacoit. Végül be kellett érnie a hatodik hellyel, mivel a hátulról felzárkózó Red Bull-os Pérez is megelőzte, de így is egy elég erős hétvégét tudhatott maga mögött Leclerc és a Ferrari is.
A Looksmart jóvoltából pedig végre megérkeztek az első 2021-es Ferrari-k 1:43-as méretarányban.