Leírás
Az 1971-es idény arról volt emlékezetes, hogy Jackie Stewart meggyőző fölénnyel lett világbajnok. A Tyrrell 002-essel hat győzelmet aratott, amivel magabiztos előnnyel már három futammal a vége előtt bebiztosította második világbajnoki címét. Ám mellette ott volt csapattársa egy feltörekvő francia versenyző, aki már nagyon áhítozott arra, hogy megszerezze pályafutása első futamgyőzelmét.
François Cevert hazája nagy reménysége volt a 70-es évek elején. Ő volt az, akiben a következő francia futamgyőztest látták. Legutoljára Maurice Trintignant nyert futamot a Forma-1-ben francia színekben, még 1958-ban, szóval a gall nemzet már eléggé ki volt éhezve egy újabb sikerre. Ám hiába a domináns autó, Jackie Stewart mellett nem sok sót evett meg főhősünk. Többször is állt az idény folyamán dobogón, de a győzelem csak nem akart összejönni neki. Aztán elérkezett az idényzáró amerikai nagydíj, ahol végre rámosolygott a szerencse.
Cevert az ötödik helyről indult, míg csapattársa az élről várhatta a viadalt. Ez nem volt éppen optimális, de a verseny sosem az elején dől el. Stewart bár a futam elején az élen autózott, de az abroncsai hamar elkezdték felmondani a szolgálatot. Amikor látta, hogy csapattársa felzárkózott másodiknak mögé, gálánsan maga elé engedte. Szóval a 14. körben François Cevert az élre állt és onnan pedig már vissza sem nézett és magabiztos előnnyel megnyerte a futamot. Ez volt a francia versenyző első és mint tudjuk, sajnálatos módon az utolsó futamgyőzelme is egyben.
François Cevert futamgyőztes autóját a Spark adta ki 1:43-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | FRANÇOIS CEVERT |
Csapat | Tyrrell |
Autó típusa | 002 |
Év | 1971 |
Futam | Egyesült Államok |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |